[Yijeong OPV]
-Cica? - Felvonom egyik szemöldökömet.
-Nem tetszik?
-De..de igen szeretem..amikor..amikor becézgetsz.. - Másik kezemmel ami nem Kyungil kezét fogja, a tarkómra simítok vele. Zavarba jövök a saját mondani valómtól. Komolyan nem vagyok százas.
-Én meg azt amikor ilyen szinten zavarba jössz. - Nevetett fel.
-Yah! Nevessél csak. - Elengedem kezét és karba tett kézzel megyek előrébb.
-Jajj Yijeong! - Kap a kezem után. - Cicám ne durcizz már. - Elém lép, ezzel elzárja az utamat.
Egyik keze az arcomon landol amit gyengén simogat. Megdöglök tőle esküszöm..
Nem nézek rá. Csak a járdára koncentrálok. Nem gondolsz másra Yijeong.
A másik kezét az állam alá teszi ezzel kényszerít arra, hogy a szemébe nézzek.
Csak egy pillantást vetek rá de így is tökéletesen látom azt az elégedett vigyort az arcán.
-Chh, istenem.. - Rázom vigyorogva a fejemet.
-Itt vagyok, ne aggódj. - Megérzem száját a homlokomon. Egy lágy csókot nyom rá, ami annyira de annyira jól esik.
-Menjünk.. - Mosolyodok el a cselekedetén.
Nagyon a szívemhez nőtt.. nem tudom mi lenne velem nélküle.
Kezeink újra megtalálták egymást. És már egy szó nélkül mentünk haza.
Szóval anyáék dolgoznak.
Nem lesz otthon senki. Ezzel célozgatni.. akart? Vagy csak én képzelem be magamnak?
Aish Jang Yijeong! Mindig ilyenekre gondolsz.. Kyungil nem olyan aki ilyeneket gondolna.. vagy de? Áh, dehogyis!
Kicsit hűvös van.. és én csak egy rövid ujjú pólóban vagyok.. a hideg kiráz amikor a szél végig süvít rajtam.
-Nesze. - Hozzám dobja a kardigánját. - Vedd fel, még a végén megfázol nekem amit nem szeretnék. - De édes.. aggódik miattam. - Megint olyan kis idétlen lennél mint múltkor. - Nevetett. Ja hogy csak ezért.
-Yah Kyungil! Nem is vagyok olyan idétlen! Kikérem magamnak na..
-Igaz te mindig az vagy. - Nevet tovább. -Na jó, csak viccelek babe ne vedd magadra. - Hajamba puszil, ami jól esik de nem akarom hogy tudja hogy ezzel a kis semmi mozdulatától elszállt minden kis 'haragom'.
Már látom is Kyungilék házát, vagy is a mi házunkat. Fura még ez nekem, hogy együtt lakunk velük, de ugyan akkor jó is hisz mindig mellettem van.
Mikor a kapuhoz értünk ledermedtem.
Nem merek bemenni.
-Kyungil.. én be nem megyek. - Rázom hevesen a fejemet.
-Miért? Mi a baj? - Aggódó tekintetével fürkészi az arcomat.
-A.. a kutyád.. én én azt hittem apukád megkötötte.
-Oh.. - Fordul a kerítés felé. - Hát te Démon? Kiszabadultál? - Nevet.
-Örülök, hogy viccesnek találod!
-Ajj babe ne félj már ennyire! Nem bánt, tudja hogy az enyém vagy ezért nem nyúl hozzád,ígérem. - Végig simít a karomon. Ez nagyon édes volt amit mondott de egy cseppet sem hatott meg. A véleményem ugyan az. Én be nem teszem a lábam az udvarra.
-Vegyél fel.. - Mondatomba egy picit bele is pirulok.
-Hogy? - Kérdez vissza. Süket vagy mi?
-Vegyél fel.. az öledbe.
-Most komolyan? - Nevet.
Nem értem ebbe mi olyan vicces. Azt hiszi hogy viccelek?
-Komolyan? - Hagyja abba a nevetést.
-Nem értem mi olyan vicces. - Elfordítom a fejemet a másik irányba.
-18 éves vagy, úgy tudom, és még is félsz egy kis kutyától aki nem is bánt?
-Ááá, nem bánt csak rám ugrik meg vicsorog és ajj megharap! Ennyire ne félts már! - Akadok ki. De persze teljesen jogosan.
-Ajj azt a hisztis picsádat komolyan. - Nevet majd elém áll. Kezeit a térdem hajlatába helyezi és megemel, én pedig helyet foglalok az ölében. Kezei a fenekemre tévednek.
-Hé Kyungil a keze-
-Csitt én cipellek szóval ott tartalak ahol akarlak, ebbe te most nem szólsz bele. - Ezzel belém is folytja a szavakat.
Hát..felőlem engem aztán nem zavar..ha neki ez jól esik akkor..
Sikeresen kinyitotta kaput és sikeresen elértünk a célhoz; az ajtóhoz.
Azt is egy másodperc alatt kinyitotta és már végre még nagyobb biztonságban érzem magamat.
Próbáltam lecsúszni az öléből, de nem engedett. Ugyan úgy a fenekemnél tartott tovább.
Oké, én erre nem számítottam.
-Yijeong.. mit szólnál ha te és én..? Felmegyünk? - Vigyorog.
-Kyun-Kyungil.. - Szóhoz se jutok.. ezeket komolyan ő mondja?
-Nyugi már csak viccelek veled. - Nevet és óvatosan letesz. - Látnod kellett volna a fejedet. - Kezdett el grimaszokat vágni és még jobban nevetett.
-Nem vicces! - Toporzékoltam.
-Persze hogy nem. - Kezei a derekamra tévedtek és közelebb húzott magához.
Kezeimet összekulcsoltam a nyaka körül, és lábujj hegyre kényszerültem, mert ezek szerint ő nem hajlandó lehajolni. De akárhogy is próbálkozok nem tudom elérni a száját amin ő ezen jót mosolyog.
Milyen gonosz már.
-Ennyit tudsz Jang szívem? - A becézés miatt a szívem kétszer olyan hevesen kezdett el dobogni.
-Nem megy.. - Biggyesztettem le ajkaimat.
-Próbálkozz még egy kicsit. - Kacsintott. Milyen ördögi játékot űz ez velem?
Lábujj hegyre álltam és próbáltam felpipiskedni hozzá de semmi haszna. Még mindig nem érem el a száját.
Megrugaszkodtam a lábamon és mikor majdnem hozzá értem szájához hátrébb húzódott.
-Yah! Ez nem ér! Kyungil meg lett volna! - Sipákolok.
-Dehogy lett volna. - Legyint.
-De mondom! Te csaló.. az vagy! Most elértem volna de nem, te nem hagytad. Most sikerült volna de nem te ne-
-Ajj fogd már be. - Lehajol hozzám és az ajkait az enyémhez nyomja.
Lassan mozgatja ajkait az enyémen majd egyre fokozatosabban gyorsul és teljesen elmélyíti a csókunkat.
Megöl teljesen. Hogy lehet valakit ennyire szeretni?
Hogy válhat valaki egyik pillanatról a másikra az életed értelmévé?
Nem is értem.. érdekes ez a szerelem. Olykor fájdalmas de csodálatos is. És megéri a fájdalmat ezekért a pillanatokért.
Nagyon szeretem őt.. úgy kimondanám neki. Mindegy egyes nap teli torokból.
Mindegy egyes órában, sőt minden percben. Rosszul lennék ha nem lenne a közelemben.
Ha meglátom más közelében betegesen féltékennyé válok.
De ez van.. a szerelem ilyenné tesz.
És ez mind, mind miatta van.
Elakar válni de ajkai után kapok és tovább folytatom azt amit ő megszakított.
Azt hiszi ilyen hamar megszabadulhat tőlem?
Hátrálok pár lépést, a következő amit észreveszek, hogy a lábam ütközik a kanapéval.
Kyungil lassan végig fektet rajta és rám mászik.
Felém tornyosul nagy, izmos testével.
Számról áttér a nyakamra és azt halmazza el puszikkal.
Szemeim kikerekednek amikor megérzem, hogy a csípőmre ül. Mi a fene.. ez rám ült.
De nem bírok sokáig ezen agyalni mert a puszikat felváltják az apróbb szívások, amitől akaratlanul is felsóhajtok a jóleső érzés miatt.
Teljesen elvesztem a fejem miatta.
-Kyungil ahh.. - Felnyögök amikor egy ponton erősebben szív meg.
Esküszöm ha ez holnap megfog látszódni én kiherélem ezt a gyereket!
Nyögésem hallatára felmordul és az egyik kezét a hajamba vezeti és erősen belemarkol.
Ha nem hagyja abba nagyon gyorsan akkor problémáim lesznek és nem kicsik..
-Kyungil.. ha-hallod.. - Nem tudom folytatni mert ajkai újra megtalálják az enyémeket.
Olyan szenvedéllyel csókol mint még soha. Annyira, de annyira jól esik.
-Kyungil ba- Azt akartam mondani hogy bajok lesznek de nem hagyja hogy befejezzem mert egyből a szavamba vág.
-Tudom cica, érzem. - Nevet bele a csókunkba. Az arcom most kapott igazán lángra.
Ilyen vörös még soha az életben nem voltam.. és ez nagy szó.
Istenem mit tesz velem, én komolyan nem bírom már ezeket. Tönkre tesz..persze csak is jó értelemben.
-Igen! Nem tudom mi lenne ha csinálnák tészta salátát? - Ez anya hangja.
-Tészta salátát? Az meg milyen? - Ez pedig Hae hangja.
-Nem tudod? - Közeledik egyre jobban a hang.
Kyungil egy forró csókot nyom a számra és lemászik rólam.
Én meg csak lihegve szét vagyok terülve a kanapén amíg ő helyet foglal a fotelben.
Azt hittem dolgozni fognak.. Mi lett már?
-Hát te? - Torpannak meg egyszerre.
-Én is itt vagyok! - Nagy nehezen de feldőlök.
-Ezt mi is kérdezhetnénk. - Fordul Kyungil Hae felé.
-Hát apád elengedett hamarabb és elmentem Iseulhoz és elkértem a főnökétől, hogy együtt csináljunk vacsorát. - Mosolygott. - Apád valószínű majd csak este kerül haza. - Csak vállat ránt majd az irányt már is a konyha felé veszi anyámmal a nyomában.
Megint kettesben maradtunk.
Amint beértek a konyhába Kyungil egyből felpattant, hátralökött vissza a kanapén és újra a csípőmre ült.
Le se tudtam reagálni amit művel, mert ajkai az enyémhez tapadtak, ami igazából egyáltalán nem volt ellenemre.
Annyira csókolt mintha az élete múlna rajta, de ez velem sem volt másképp.
Úgy csókoljuk egymást, mint akiket egyáltalán nem zavar, hogy bármelyik pillanatban rányithatnak a szülei. Egyáltalán nem zavartatjuk ezzel magunkat. Túlságosan elvagyunk foglalva azzal hogy egymás szájában kutassunk.
Végig nyalta az alsó ajkam, bejutásért a számba amit meg is adtam neki.
Nyelvét végig húzta az enyémen, amitől kirázott. Kezei felfedező útra indultak testemen.
Szívem zakatol, azt hiszem egyszer megfog állni ha továbbra is ilyen gyorsasággal fog dobogni.
De ez mind, mind miatta van. Ő teszi ezt velem.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése