[Kyungil OPV]
Ilyen sokat kértem tőle?
Én csak.. én csak szülinapja alkalmából elakartam volna vinni egy.. egy randira meg.. meg minden.
Rávettem magam hogy aigo!
Szemeim az órára tévednek. 09:00. Már elkezdődött a tanítás.
El kell mennem a gyűrűkért.
Menjek el értük..? Aish megyek nem haragudhatok rá örökké!
Kemény egy órámba telt mire rávettem magam hogy az üzletig elsétáljak.
Kicsit drága nekem ez a gyerek de megéri.
Minden pénzt megér esküszöm.
Zsebre vágtam a kis dobozt és elindultam hazafelé.
-Kyungil? - Ismerős hang szólít meg.
-Sihyoung? Hát te? - Ez mit keres itt?
-Nem éreztem jól magam reggel tudod, a szokásos betegség. - Szokásos betegségen azt érti hogy semmi baja, csak nem volt kedve menni akárcsak nekem.
-Kiírt az orvos legalább?
-Nehezen de rávettem. - Nevetett. - Nem ülünk be valahova?
-Inkább kísérj el hazáig.
-Mesélj. Miújság veled? - Mit érdeklődik ez irántam?
-Semmi. Veled mi van? Sokat vagytok együtt Dokyunnal.
-Ti meg az új sráccal. - Ránt vállat.
-Nálunk laknak szóval..
-Komolyan? - Aaa ez nem is tudta?
-Nem tudtad?
-Nem! Ez nekem teljesen új.. hogy hogy?
-Kitették az albérletből és hát anyám meg az ő anyja nagy barátnők és érted.. - Magyarázom neki a dolgokat.
-Ma van a szülinapja nem igaz?
-De igen. - Csak a vállamat rántom. Egyszer tuti ki fog akadni ha ezt csinálom folyton.
-Holnap majd felköszöntöm utólag is. De nekem mennem kell. - Nézi a telefonját. - Anyámért kell mennem mert most nincs busza.
-Menjél csak. - Legyintek. - Csaó. - Fogok vele kezet.
Most már csak én vagyok.. és a gondolataim. Milyen unalmas nélküle az életem.
Miket beszélek?!
A bejárati ajtó csukva van. Az az mindenki dolgozik.
Szerencse hogy van pótkulcsom.
Cipőmet az előtérben ledobom magamról és a pincéhez visz a lábam.
Felhoztam néhány szalagot, lufikat és díszeket.
Az egész nappalit kidíszítettem.
Rendeltem egy tortát. Fele csokis fele oroszkrém.
Elmentem a boltba és vettem üdítőket, söröket, bort. Rendeltem kaját.
Elkértem Sihyoungtól a hangfalait, összekötöttem a laptopommal.
Remélem minden tökéletes lesz..
*****
Fel alá járkálok de Yijeong sehol. Már három óra is elmúlt könyörgöm hol van ez a gyerek?!
Hallom hogy nyílik a bejárati ajtó.
-Mi ez? - Ez anyámék hangja. Hamarabb hazajöttek?
-Hát ti? - Lépek ki a konyhából.
-Hát te? - Anyám szúrós tekintetével találom szembe magam.
-Hamarabb jöttünk Yijeong miatt. - Ad a kérdésemre választ Mrs.Jang.
-És ő hol van?
-Ő majd később jön. - Legyint Iseul. - Felhívott, hogy Dokyunnal lesz szinte egész nap, mert megünneplik a szülinapját.
-Csak így kettesben? - Mi a fasz..
-Nem, az egész osztállyal. - Mosolyog felém.
-Akkor nem az egésszel, mert én erről szart se tudtam.
-Ezt te csináltad fiam? - Apa megdöbbent tekintettel figyel.
-Ja, de minek, Egy buzi miatt.
-Kyungil!
-Sajnálom, csak dühös vagyok. Yijeong nincs biztonságban azokkal. Csak mellett- Még időben beharapom a számat ezzel elfolytva a mondani valómat. - Nem számít.
-Majd jön ne aggódj. - Mosolyog továbbra is.
-Én aztán nem. Aggódik a halál.
Lábaim az emeletre visznek, egyenest a szobánkba.
Mit tegyek? Istenem.. mit tegyek?
Fogalmam sincs mit kéne tennem.
Miért ilyen bonyolult ez az egész?
Komolyan mondom.
Mit érzek egyáltalán? Hh, hülye kérdés. Tudom jól mit érzek, és azt is hogy ő mit. Azért ilyen nehéz.
Este 6 óra. És még mindig nem jött.
Hol vagy már te rakás szerencsétlenség? Nem mintha hiányozna, csak.. csak fasz. Nem értem magam.
Aggódok érte mit hazudjak?! Nincs jó kezekben. Megjelenik egy nagyobb ember hol bír el vele Dokyun? Fúúú szarok a szájába neki is. Csak én vagyok képes megvédeni.
És nekem kell csak megvédeni. Ez az én feladatom, hisz hozzám tartozik.. Vagy még sem?
Kijelenthetem az engedélye nélkül, hogy hozzám tartozik? Hogy ő az enyém?
Álljunk már meg egy pillanatra!
Mikor lettem én ilyen romantikus? A pokolba most már komolyan!
Lassan azon kapom észbe magam hogy csilingelő szerelmes verseket meg zenéket írogatok vagy mi?
De szánalmas.
Este 8 és még mindig semmi.
Nem tudok nyugodni.
Meg van! Felhívom!
De.. nekem nincs meg a száma. Komolyan elegem van már. Mit csinálhat most? Vajon gondol rám?
Lehet hogy épp lányokkal van körül véve én meg az eszébe se vagyok.
Este fél 9. Én feladom.
-Kyungil most fordul be az utcába Yijeong!
Amint meghallom ezt a mondatot, olyan gyorsan szaladok le a lépcsőn hogy majd felestem.
A villanyt gyorsan lekapcsoltam és bekapcsoltam a laptopon az egyik kedvenc zenéjét. Ami azt hiszem illik ránk. Megszerettem ezt a zenét. Ez a mi zenénék lett.
[Yijeong OPV]
Valami brutális volt a mai nap! Annyit hülyéskedtünk a többiekkel.
Jaehon pedig szó szerint szakattunk. Csak ő hiányzott egésznap.. csak ő.
Ahogy közeledek a bejárati ajtó felé, bentről meghallom a kedvenc zeném ritmusát.
Ki hallgatja?
Beteszem a lábam az ajtón és a sötétség eluralkodik mindenhol.
Becsukom magam után az ajtót, a cipőmet lerugom magamról és sietek a villanykapcsolóhoz.
Amint felkapcsolom azt mindenki kiabálásba tör ki,
-Meglepetéés!!
Mi van..itt? Mindenhol díszek és lufik.. a dohányzó asztalon egy nagy torta.
A szemem könnybe borul.
-Meghatódott. - Mutogat Kyungil anyjaa felém.
-Boldog Szülinapot fiam. - Anya magához szorít amilyen erősen csak lehet.
-Köszönöm anya.
-Ne nekem köszönd.
-Hát akkor?
[Kyungil OPV]
-Kyungilnak. - Felém mutat. Tekintetünk találkozik majd elmosolyodik.
Megindul felém és szorosan magához ölel.
-Köszönöm.
-Semmiség. - Vállat rántok.
-Gyere átadjuk az ajándékokat, majd tortát vágunk. - Megragadja anya a karját és már húzza is a kanapé felé. Nem ellenkezik vele.
Én már unom, úgy hogy megindulok a szobám felé.
-Hát te? Nem maradsz itt velünk? - Mr.Jang szól utánam mire mindenki felém fordul. Fasza.
-Fáradt vagyok. Gondolom megértitek. - Válaszukat meg se várva hagytam ott őket és terültem szét az ágyon.
Fáradt vagyok. Nagyon. Aludni akarok. Vele.
Túl sokat kérek?
Lentről nagy nevetgélések hallatszódnak.
Biztos jól elvannak.
Szemeimet egy percre lehunyom majd mikor kinyitottam ő hajolt felettem.
-Szia. - Mosolyog rám.
-Hát te? - Mit keres ez itt? - Miért nem lent vagy?
-Jól elbeszélgetnek azok nélkülem is, és.. szerettem volna veled lenni. - Foglal helyet mellettem.
-Értem..
-Érted..
-Sze-
-Hm? - Fordul felém.
-Szeretnék adni valamit. - Nyúlok a zsebembe. - Csukd be a szemed.
Teszi amit kérek tőle. Ez tetszik.
A kezébe rakom a kis fehér dobozt.
-Kinyithatom?
-Most már igen.
Szemei lassan válnak szét majd értetlenül a dobozra néz.
-E-ez mi? - Lassan rázza.
-Nézd meg. - Annyira megvan lepődve hogy rám rám hozta a nevetést.
Kezei remegnek ahogy kinyitja a dobozt.
És amikor meglátta mi van benne, teljesen lefehéredett.
-E-ez meg? - Dadog össze vissza. Imádom ezt benne.
Felülről a pólómba nyúlok és kihúzom a nyakláncom amin a gyűrű lóg, akárcsak az övéjé.
-Ugyan az. Csak látod? Nekem egy Y betű van belegravírozva, neked meg más.
Szemei a gyűrű elejét elemzi.
Amikor meglátja a K betűt gondolom leesik neki egyből hogy mit jelent ez a két betű.
-Kyungil ne már. - Kezeit az arca elé teszi és szipog.
-Jaj nee, kérlek ne sírj nekem. - Húzom magamhoz amilyen erősen csak tudom.
-Nem sírok. - És még felháborodik. Összeszarom magam.
-Ne hisztizz már. - Belepuszilok a hajába. - Add ide rád teszem.
Kezembe adta a láncot amit készségesen a nyakába raktam.
-Köszönöm. - Nem néz a szemembe mert zavarban van.
-Köszönöm. - Ismétlem meg.
-Még is mit?
-Hogy megtanítottál szeretni. - Mutatóujjam az álla alá helyezem ezzel közelebb húzom az arcát magamhoz.
Oldalra biccentem a fejemet és a számat a szájához érintem majd azokat összepréseltem.
A meglepődöttségtől próbál hátrébb húzódni, de a másik kezem a tarkójára téved és magamhoz szorítom.
Így nem tud kikerülni a csókom elől.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése